Nem vagy többé az apám

"Hidas Judit legszívesebben a társadalmi helyzetek egyéni sorsokra gyakorolt hatását boncolgatja a műveiben, de ezúttal különösen húsba vágó nézőpontot választ. Eszter egyszerre gondolkodik az egykori gyermek és az egyedülálló anya fejével: Vajon mi erősebb, a traumák ápolgatása, vagy a vágy, hogy az életünk során egyszer egyensúlyba kerülhessünk?" Szécsi Noémi Hidas Judit regénye a belső biztonság keresésének története. A könyv főhőse, Eszter a rendszerváltás utáni évek reményekkel teli időszakában válik felnőtté. Viszonylagos jómódban él a családjának köszönhetően, mégsem találja a helyét a világban. Szülei válása, a múlt öröksége rányomja bélyegét az életére, miközben egyedülálló anyaként valódi céljait keresi. Eszternek szembe kell néznie a családi titkokkal ahhoz, hogy tovább tudjon lépni. A Nem vagy többé az apám izgalmas, eddig kevéssé ábrázolt figurák segítségével, érzékenyen és pontosan beszél a mai szülő-gyerek viszony dilemmáiról, konfliktusairól, az egymásra találás nehézségeiről egy olyan világban, ahol mindenki a múlt béklyóiba zárva próbál felépíteni egy új világot. "Apa a 302-es szobában feküdt a harmadikon. Épp olvasott az ágyában. Ahogy rám nézett, az olvasószemüvege hatalmasra nagyította a szemét. Olyan volt, mint egy fülesbagoly. A feje aránytalanul nagynak tűnt sovány felsőtestéhez képest. Vékony, csontos kezével kedvesen felém integetett. Összeszorult a szívem a látványtól. Hirtelen nem is értettem, hogy haragudhattam rá olyan sokáig." "Egy bizonytalan árny volt, és nem tudtam, mit rejt a kedélyes arca, a szemében bujkáló játékos mosoly, hogy valóban az van-e benne, amit mutat. És ettől az én körvonalaim is bizonytalanok voltak" - mondja a könyv főszereplője az apjáról, aki hol fojtogató jelenlétével, hol pedig fájdalmas hiányával dominálja az életéhez asszisztáló nőket. Az apák viselkedése lányaik egész életét meghatározza, úgyhogy égetően fontos, hogy generációnk írói közül egyre többen leplezik le a mérgező családi kapcsolatokat, és néznek szembe sorsmintázatokkal és traumás kötődésekkel. Nagy bátorság kell ehhez, hiszen az elhallgatásra szocializálódtunk - pedig gyermekeink jövője a tét. Országos léptékben is igaz ez. Hidas Judit regénye egyszerre felnövéstörténet, családregény és társadalomtörténet. A mai negyvenesek-ötvenesek ráismernek gyerekkoruk tárgyi világára és a rendszerváltozás idejének feszültségeire; a barátságokról, az identitásról, a gyereknevelésről és a tanárlétről szóló részek mind a huszadik század hátterzenéjével értelmezhetők. Ahogy ennek a történetnek, úgy a történetről - és a történelemről - való gondolkodásnak sincs vége, amikor becsukjuk a könyvet. A szereplőkkel együtt mindannyian feltehetjük magunknak a kérdést: Igaz-e, hogy "felesleges úgy csinálni, mintha tehetnénk bármit", vagy mindannyian felelősek vagyunk azért, ami történt és történni fog, egyénnel és közösséggel, családdal és országgal, velünk vagy általunk. Szabó T. Anna